Miért és mitől is félünk?
Mindenki tele van sztorikkal… Akkor is, amikor élete intim vonatkozásairól beszél. Egy jó baráti vagy terápiás beszélgetés olykor képes letisztítani a felszínen fodrozódó hullámokat, és az elkalandozó történetek alatt rálelhetünk és rákérdezhetünk arra, ami legtöbbször magunk számára is rejtve van: mondd, te igazából mitől is félsz?
Átölelve sokunk árnyait, a következő félelmekkel találkoztam.
Veszteségtől való félelem
Az egyik legintenzívebb félelmünk a veszteségtől való félelem. Félünk, egyedül maradunk, ha túlságosan sokat, nagyot akarunk, ha merészek vagyunk és követjük vágyainkat és természetes kíváncsiságunkat. „csak addig nyújtózkodj, ameddig takaród ér”… ezért aztán jó kicsire összehúzzuk magunkat paplanjaink alatt, didergünk és elgémberedünk. A legtöbbször mégis bevállaljuk ezt a kényelmetlenséget, ezzel mintegy „mintát adva” a partnerünknek, hogyha mi is, akkor ő is tegye meg ezt a kapcsolatunkért…
Félelem attól, hogy az intimitás és a szexualitás nem lesz jó
A második nagy félelmünk az intimitással és a szexualitással kapcsolatban a jó és rossz képzetéhez, szétválasztottságához kapcsolódik. Még ha el is indulnánk, önmagunk életteliségének és vágyainak nyomába erednénk, szinte az első kanyarban bekapcsol a vészvillogó: „Ez nem jó dolog, mit fog szólni a másik, ha megtudja,,,” ”Nekem sem esne jól, ha …” Azt gondoljuk, nem jó dolgot teszünk, még ha a cél hasznunkra is lenne…Félünk attól, hogy rossz dolgot teszünk, önzők és hűtlenek vagyunk, amikor önmagunk vágyait, szexuális önismeretünket helyezzük a fókuszba.
Nem érdemeljük meg a jót?
Félünk attól, hogy nem érdemeljük meg a jót, hogy nem vagyunk rá méltók és nem szolgáltuk meg. A tökéletesség iránti szomjúság állandó és véget nem érő önfejlesztéshez és önmagunkon való dolgozáshoz vezethet, ahol éppen csak a vágyott beteljesülés fog mindig elmaradni. Még mélyebb szinten pedig fellelhető a bűntudat béklyója. Mélyen, önmagunk elől is elrejtve az hisszük, nem vagyunk jó anyák és apák, ha a gyerekeken és a családi életen kívül más is mozgat bennünket, szexualitás, érzelmek, nők, férfiak és extrémitások.
Félünk, hogy nem vagyunk elég jók a szexuális készségeinkben
Félünk attól, hogy nem vagyunk elég jók a szexben, hogy valamilyen készségünkből kevés van, vagy sose volt. Hogy hiányzik belőlünk valami alap tulajdonság, adottság, hogy jó szeretők legyünk, hogy egyáltalán érdemes legyen kitartóan foglalkozni a szexualitással, szembenézni bizonytalanságainkkal és gyengeségeknek vélt tapasztalatlanságainkkal. A „nincs elég” állandósult érzése erőlködéshez, küzdelemhez, vagy éppen apátiához és lemondáshoz vezethet bennünket.
Félelmünk a végtől
Nagyon rejtett, de nagyon erős félelem a végességtől való félelmünk. Rettegünk elereszteni egy nem túl jó kapcsolatot, mert kérdéses, hogy vajon lehet e még, lesz-e még jobb… Van-e tovább? Jön-e szebb és boldogítóbb? Vár-e ránk még bármi jó az életünkben? Félünk, hogy kiöregedünk, hogy kifutunk az időből, hogy bezárják a kapukat és mi hiába döngetjük majd azokat… Még a beteljesülés is meglegyintheti azt az aggodalmunkat, hogy a beteljesülés ellehetetleníti a továbblépés esélyét, hogy a beteljesülés és boldogság végül is a végesség fogságába zár minket.
Félelem az intimitástól
Van, hogy a szexualitás tűnik félelmetesnek, és van, hogy az intimitás. A szex működtethető manipulálva, kontroll alatt, lélektől, érzelmektől, szívtől leválasztva. Az intimitás nem. Amikor valami többre, táplálóbbra és lelkesítőbbre kezdünk vágyni, akkor Éroszt hívjuk meg az életünkbe, a lélekkel átitatott szexualitást. Érosz szíven sebez minket és mi megfeledkezve arról a részünkről, amely félelmeinket táplálta kitárt szárnyakkal dőlünk bele az elengedésbe és a megadásba. Az elengedés és a megadás a megvilágosodásunk sarokpontja, határköve. Félelmeink védenek és emlékezetnek bennünket, hogy a föld porából gyúrtak össze, a megadás és az ebből kinyíló eksztázis pedig isteni részünkkel egyesítenek és repítenek a végtelenbe.
Árnyék és fény. Kényes egyensúly, amely bizalommal és alázattal gyönyörtelivé lakható.
