Nagyon sok ember álmodik a csodálatos, időtlen szeretkezésről, de a valóság gyakran kiábrándító.
Az álomszerű szeretkezést nehéz definiálni, ezért a leggyakoribb, hogy ezt „tantrikus” szeretkezésnek nevezik.
Az elmúlt évek során rengetegszer találkoztam azzal a személyes intimitás mentorálások során, hogy az embereknek igazából fogalmuk sincsen, hogy mit is jelent „tantrikusan” szeretkezni. Ez azért is lehet így, mert arról sincsen igazán tudásunk, hogy miként szeretkezünk egyébként, vagyis milyen a „sima szex”.
A „sima szex” lehet nagyon jó, a maga helyén. Gyakran azonban csalódás mindkét félnek. A nők gyakran nyersnek, gyorsnak és sivárnak élik meg, de a férfiakban is, ha rejtetten is, bőven marad bizonytalanság utána.
Megkísérlem most összeszedni a „sima szex” leggyakoribb ismérveit, már csak azért is, hogy ne áltassuk magunkat. Igen, ezek nem klasszikus „hibák”, hiszen nem vezet sehova ha egymást, vagy magunkat minősítjük, viszont ha érintve érezzük magunkat, akkor szerintem érdemes változtatni.
Ma már a minőségi és tudatos szexualitásról is lehet olvasni, sőt tanulni is.
Soha nincs késő változtatni, és mint az élet egyéb területén, a szexualitásban is „életmódot” változtatni.
Néhány régi szokást nyugodtan elengedhetünk itt is.
Lássuk mik is ezek:
- Az izgalom hirtelen növekedése
Nos, ez igazán jól hangzik, ki ne szeretné, ha perzselne a vágy tüze? Igen, ez nagyszerű kiindulás, de a saját tapasztalásaim alapján is mondhatom, hogy amikor azt érzem, hogy igazából már nem én vagyok a fontos, hanem a vágy, az izgalom mielőbbi, azonnali kielégítése, akkor mindez már nem jó.
Az izgalom olyan hirtelen ugrik meg, hogy a férfi legtöbbször nem tudja kontroll alatt tartani. A kontroll alatt nem elfojtást értek, hanem az izgalom meglovagolását. Képzeljünk most el egy zsokét, aki két lovat fog be, és megpróbálja őket vágtában irányítani. Ha erre nem képes, a lovak kitörnek a hámból és a zsoké a földre zuhan. A jó lovas meglovagolja a lovakat, és ezzel együtt felhasználja a hatalmas erőt és sebességet. Hasonlóan van ez a szexuális vággyal is. Az izgalmunkat is lehet határozottan, de fokozatosan építeni. A kulcs ehhez az, hogy ebben az építkezésben mindvégig megtartsuk a kapcsolatot magunkkal, a párunkkal és magával az izgalommal. Tartsd a kezedben az izgalom gyeplőjét, miközben érezd a vágta izgalmát!
Számomra nincsen annál kiábrándítóbb, amikor a lovas nem fogja a gyeplőt, amikor a férfit leuralja az izgalom maga, és eközben elveszít engem.
Ennek egyértelmű jelei:
- Gyors és felszínes érintések
Amikor ez elsődleges nemi vágy ural, akkor belső sürgetettséget érzünk. Mivel nem tudjuk „igába fogni”, a ló kezdi irányítani a lovast, vagyis a férfi kezd futni a nemi szerve után. Ilyenkor jön az, hogy mivel a férfi általában tudja, hogy a nőnek időre, kedvességre, figyelemre, vagyis „előjátékra” van szüksége, úgy tesz, mintha ez fontos lenne neki is, mintha szívből adná.
De igazából nem szívből adja. És nem azért nem adja a szívéből, mert nem szeret bennünket, hanem azért, mert a férfinek sem volt ideje eljutni az érzéseihez. Az izgalom, a vágy leuralta, elragadta, mielőtt be tudta volna fogni ezt a hatalmas és értékes energiát a csodálatos szeretkezés „igájába”.
A nők nagyon vágyják ezt az időt, igénylik a figyelmet, szükségük lenne a jó és értékes érintésekre. Éppen ezért gyakran ezek a felszínes és gyors érintések is engedve vannak, pedig tudjuk, hogy nem szabadna tovább menni.
Mivel mi nők is vágyunk, gyakran azt mutatjuk, azt mondjuk (!), hogy mindez jó és kívánatos. Talán nem is annyira a férfinek hazudunk, hanem saját magunknak, a gyönyörre éhes testünknek és lelkünknek. Bízunk és remélünk még akkor is, amikor nem kéne, amikor a helyzet inkább rossz, vagy veszélyes magunkra nézve.
- Direkt nemi szerv és mell érintések
A gyors és felszínes érintések, klasszikus „tapizás” után jön az, hogy egyszeriben a nemi szerv és mellek lesznek megfogva. Itt direkt nem az érintés szót használom, hanem a fogást. A tapasztalatok és beszámolók azt mutatják, hogy ezek célorientált, direkt érintések, amelyek első körben nem a nő és a férfi izgalmának a növelést szolgálják, hanem a férfi szexuális fantáziájának az etetését.
Ilyenkor van az, hogy már biztosan nem minket látnak és érintenek, pusztán egy tárgyat, aki a megszokott, jól ismert és bejáratott szexuális fantáziát aktiválja. Ezek a belső képek leggyakrabban a pornó jól ismert sablonjai. Mivel a pornó filmek elsősorban a férfiak fantáziáira van kitalálva, gyakran megesik, hogy a mellbimbó és a haj húzogatástól nem jövünk izgalomba.
- Szemkontaktus hiánya
A másik árulkodó jel, hogy a gyorsan egekbe szökő és a kielégülés felé tartó vágy közben elveszítettük egymást, a szemkontaktus hiánya. Ha olyan pozícióba kerülünk, ahol szemtől szembe láthatjuk, vagyis láthatnánk egymást, gyakran ez nem történik meg.
A szemek csukva vannak, vagy ha nyitva, a tekintetek messzire, vagy a semmibe (lényegében befelé) révednek.
Természetesen olykor nagyon is jó, sőt könnyebb befelé figyelnünk, kizárni a külvilágot, de a magas izgalmi szinten történő szemkontaktus, a vágy hevében történő egymás tekintetébe olvadás a mélyülő és kölcsönös intimitás próbája!
Aki ilyen helyzetben sem tud vagy mer a szemünkbe nézni, vagy kinyitni a szemét, annak érdemes elgondolkodnia, hogy milyen szégyent, bűntudatot hordoz, vagy azon, hogy a megfelelő személlyel kapcsolódik –e.
Lehet, ezek kemény szavak, de olykor nem árt felismerni azokat a helyzeteket, ahol becsapjuk magunkat/egymást.
- Gyors lezárás
Még egy gyakori jel a felszínes, „sima szex” – ben a lezárás személytelensége.
Amilyen hirtelenséggel és gyorsasággal elkezdődött, ugyanígy fejeződik be az együttlét. Ahogyan beleugrottunk, úgy igyekszünk kiugrani is. Nekem az a tapasztalatom, hogy a medencébe könnyebb beugrani, kimászni már kicsit sutább, bármennyire is iparkodunk. Talán ezért maradnak a végén gyakran kellemetlen érzések velünk, a szégyen, a zavarodottság, a bizonytalanság és a magány érzései.
Mindez azért történhetnek meg, mert az egész együttlét gyorsan, felszínesen és a testünk igazi bevonása nélkül történt. A vágy és az izgalom (ami önmagában szükséges és fontos) nem lett igába fogva, elvágtáztunk úgy, hogy nem éreztük, irányítjuk és élvezzük a folyamatot. Találkoztunk, de mégsem lett kölcsönös, nem lett egyidejűség. Ketten voltunk, de egyedül maradtunk. Esélyünk volt, de kihagytuk. Jutott némi öröm, de elszállt, mint egy kósza fuvallat. Ami maradt, lehet nagyobb hiányt hagyott, mint előtte volt.
Nyilván nem szeretném ilyen nyomott hangulatban zárni az írást, nem ez a célom. A célom az, hogy felismerjük ezeket a csapdákat, megszokásokat, és kezdjük el megváltoztatni ezeket a rutinokat. Biztos vagyok benne, hogy nem a rossz szándék, sokkal inkább a tudatlanság, a megszokás és a kényelem irányítja ezeket a helyzeteket.
De tudom, hogy ennél sokkal több van benned, bennünk, sokkal több lehetőség van a szexualitásban is. Soha nem késő tanulni!
