Kapcsolati vágydinamikák – Intim mentorálás pároknak
A Vágy Zóna, a Vágy Szoba és a Vágyfeltáró Beszélgetések mostanában egyre több párt is megszólítanak. És bevallom, nagyon izgalmas számomra, amikor két ember közös vágytörténetébe kapok betekintést.
Fura dolog ez a vágy egy kapcsolatban. Mert itt már nem egyedül játszol, hanem folyamatosan számításban van a másik is. Az ő teste, az ő érzései, az ő kívánása, az ő ritmusa.
Az egyik fél látszólag tele van vággyal. Mindig is kívánta a másikat, most is kezdeményez, és egyszerűen nem érti, mi a fenéért hátrál ki a másik, miért nem akarja, miért nem nyitott, miért nem érkezik meg hozzá.
A másik fél pedig mostanában nem annyira kívánja. Nem kezdeményez, inkább csak leköveti, ha behívják a vágytáncba. És közben sokszor mélyen, nagyon mélyen elkeseredett, mert visszakívánja azt, ami régen volt. A szexi énjét, a könnyedséget, az intimitást, a felszabadult együttléteket. De valamiért mégsem megy.
Hidegség, lefagyás, visszahúzódás, végül elutasítás.
Ez kívülről könnyen tűnhet csapdahelyzetnek, amiből nincs kiút. Az egyik sok, a másik kevés.
Aki forró, egyre feszültebb, egyre inkább fejben próbálja megoldani a helyzetet, és közben a jelenléte, az érintése is sürgetővé válhat. Egyre jobban akarja, egyre inkább próbálkozik, és éppen ezzel teremt még nagyobb nyomást.
Aki hűvös, azt közben felemészti a bánat. Menne, de a teste nem engedi. Adna, de úgy érzi, nincs miből. Kimerült, ideges, szorong, és talán már előre fél attól, hogy megint csalódást okoz.
A végén mindketten kimerültek és idegesek. Az egyik egyre közelebb akar menni, a másik egyre inkább távolodik, és lassan már nemcsak a szex, hanem az érintés, a csók, az összebújás is feszültséggel telik meg.
De!
Ahol még marad annyi szikra, annyi kíváncsiság és motiváció, hogy megértsék egymást és önmagukat, ott van lehetőség a változásra.
Ilyen párok is érkeznek hozzám az Intim Mentor Programba, és hát, nagyon élvezem ezeket a folyamatokat.
Mély, néha fájdalmas, de rendkívül értékes munka, amikor a lefagyott, kimerült fél lassan feltöltődik, kifakad a seb, kisóhajtódik a sóhaj, kicsordul a bennragadt könny, és valami elkezd visszatérni a testbe és a lélekbe: az érzés, a szeretet, a kíváncsiság, a vágy.
Szép és türelmes folyamat az, amikor a forró fél finoman megérkezik a hűs zónába, oda, ahol a másiknak végre lesz tere és ideje megérkezni önmagához.
És amikor az egyik fél kioldódik, melegszik, a másik pedig megnyugszik, lassul, hűvösödik, akkor valami egészen új kezdődhet.
Nem a sürgetésből, nem a megfelelésből, nem a hiányból, hanem a jelenlétből.
A távolságból, a megébredő vágy nyomán, közeledés és közelség születik.
És amikor két ember újra egymás felé indul, nem azért, mert kell, hanem mert valóban szeretne…
Az egy csoda, igazam van?
Ti voltatok már úgy egy kapcsolatban, hogy más ritmusban éltétek meg a vágyat?
Várlak a Vágyfeltáró beszélgetésen, hogy közelebb kerülhess- kerülhessetek a megoldáshoz! https://szentesiszilvi.hu/vagyfeltaro-beszelgetes/

