Rendhagyó módon, mostani blogbejegyzésemet egy nekem írt levél kapcsán írom.
Úgy gondolom, hogy nagyon értékes, és fontos kérdéseket vet fel Márti, és nagyon érdemes ezeket a felvetéseket közösen, minél többen továbbgondolnunk.
Olvasd el Te is Márti levelét! (a kiemelések tőlem valók)
Drága Szilvi!
Már nagyon régen motoszkál a fejemben egy kérdés. Most végre, úgy érzem, meg tudom fogalmazni.
A Rólad készült, gyönyörű fotók láttán töprengek folyamatosan.
Értem, hogy fedezzük fel magunkban, hogy csodálatosak vagyunk, találjuk meg a bennünk élő Istennőt. Ha arra gondolok, hogy öt éve még ősz hajam volt, szánalomból egy alkoholista fodrászhoz jártam, nem tudtam sminkelni, és mások levetett ruháit hordtam, akkor, azt hiszem, elég sokat léptem előre. Nagyon örülök, és rendkívül fontosnak tartom a változásokat, amelyeken ezen a téren keresztülmentem. Jó példa erre a folyamatra pl., hogy megszerettem a testhezálló ruhákat, mert tudom, hogy nincs rossz alakom. Igazán jólesik ez a felismerés!
A továbblépésben, az önmagamra találás egy új fejezetében viszont határozottan azt érzem, hogy nem a külsőm az, amire a leginkább szeretnék figyelni. Még egyértelműbben, jól érzem magam úgy, ahogy vagyok. Arra gondolok, hogy pl. a csalogány is madár, de elsősorban nem a kinézete miatt szeretjük. Vagy miért szeretjük a sast?
Az önbizalmam megtalálásában nagyon fontosnak tartom a képességeim önmagam előtti elismerését a családomban végzett tevékenységeimben, a munkámban, vagy akár a szabadidős elfoglaltságaimban. A párkapcsolatomban a gondoskodást, a másik elfogadását, elismerését, az együttérzést, az őszinteséget érzem a leglényegesebbnek. Úgy tapaszalom, ezek sokkal inkább belőlem jönnek, mint az, hogy pl. milyen fehérneműt veszek fel. Ha ezen töprengenék, az nem ÉN lennék, és a párom sem ENGEM találna meg.
Szívesen gyönyörködöm a Rólad készült fotókban. Erősen hatnak rám. Sok-sok érzést ébresztenek bennem, de talán a legfontosabb felismerés az, hogy ahogy Te bátran megmutatod Magad azokon a képeken, úgy én is bátran megmutatom magam a szívemből jövő, őszinte alkotótevékenységen keresztül. Én ebben találok magamra, ebben érzem erősebbnek magam.
Drága Szilvi! Kb. egy éve írtam Neked először, hogy egy súlyos terhet megosszak Veled. Rengeteg minden változott bennem azóta, és tudom, hogy ebben döntő szereped van. Azonban továbbra is keresem a blokkjaimat, és érzem, hogy olyan ember tud segíteni, aki egészen más, mint én, de az élete, a tevékenysége hiteles számomra. Ezért fordultam most ismét Hozzád!
Van-e bennem még ellenállás, és ha igen, merre tudnék haladni úgy, hogy ne Szilvi utánzat, hanem igazi önmagam legyek? Nagyon érdekelne a véleményed!
Köszönettel és szeretettel: Márti
Kedves Márti!
Azt írod, mindjárt a leveled elején: „Értem, hogy fedezzük fel magunkban, hogy csodálatosak vagyunk, találjuk meg a bennünk élő Istennőt.”
Az eddigi összes női tapasztalásom, nyílásom, ébredésem tükrében bizton kijelenthetem, hogy önmagunk csodálatosságának, és a bennünk élő Istennő felfedezésében szinte semmi szerepet nem játszott az értelem. Minden egyes fordulat, ami átlendített egy elakadásomon, ami feloldozott egy régi tudatos, vagy tudattalan, hozott, örökölt „fogadalmamtól”, ami kinyitott, felébresztett, bátorságot és energiát adott, azok mind az érzésekből, az érzékelésből, és legfőképpen az intuitív tudásból származtak, aminek nem sok közük volt a hétköznapi értelembe vett gondolkodáshoz, értelemhez, és agyaláshoz.
Sőt! Ha visszagondolok ezekre a fordulatokra, azt gondolom, hogy jobb is, hogy nem gondolkodtam sokat, mert a gondolatok csak eltereltek volna ösztönös bölcsességemtől, és a véremben folyó erőtől.
Ez az intuitív tudás egyetemes, és amikor egy Nő ebbe a kollektív információs hálóba belép, ehhez csatlakozik, akkor ezerszer több lesz addigi önmagánál, több lesz a gondolatainál.
De még az imént idézett mondatod előtt is azt mondod: „A Rólad készült, gyönyörű fotók láttán töprengek folyamatosan.”
Drága Márti! Hagyd abba a töprengést, és engedd magad elragadni, elragadtatni. Bízom benne, hogy annak a bizonyos képnek, ami kapcsán töprengeni kezdtél volt annyi sodrása, mondandója, a maga nonverbális, nem agyalós módján, hogy képes kiragadni a fejedből, képes kirántani a töprengésből, és elrepíteni messze mindettől a világtól.
Talán láttad a „Velencei Kurtizán” című filmet (nekem az egyik kedvencem), ahol a főhősnő ezt mondja, amikor a szent inkvizíció előtt áll:
„Bevallom, nagyobb mámort lelek a szenvedélyben, mint az imában. Az efféle szenvedély már ima. Bevallom, még mindig imádkozom, hogy érezhessem szeretőm ajkának érintését, simogató kezét, karjainak ölelését. Bevallom, még mindig éhezem rá, hogy testem lángra gyújtsák, hogy felébredjünk egy álomban, távol e zavaros helytől, ahol már nem is vagyunk önmagunk. Tudni akarom, hogy ez örökre, mindörökre az enyém.”
Vagy a „Ha eljön Joe Black” cimű film híres pár sora:
„Azt akarom, hogy ragadjon el a hév, hogy lebegj a mámortól, fakadj dalra, lejts dervistáncot, légy eszelősen boldog, vagy legalább légy rá nyitott! A szerelem szenvedély, megszállottság, mely nélkül nem lehet élni. Azt mondom, légy fülig szerelmes. Olyat találj, akit őrülten szeretsz, és aki ezt viszonozza! Hogy találhatsz rá? Hagyd az eszed! Hallgass a szívedre! Az az igazság, hogy e nélkül nincs értelme élni. Ha szerelem nélkül mész végig az úton, akkor egyáltalán nem is éltél. De meg kell próbálnod! Ha nem próbálod meg, nem is éltél… Légy nyitott, ki tudja… becsaphat a villám.”
Amikor egy nő megmutatja magát, amikor fehérneműben pózol, az valóban lehet üres magamutogatás, unalmas turista fotó, és lehet a legkreatívabb, szívből jövő, hiteles önkifejezés is.
Én azt olvasom ki a soraidból, hogy mostanra tudod, hogy milyen az, amikor bátran megmutatod magadat. Ez jelen pillanatban nálad az „őszinte alkotótevékenység”-ben élődik meg leginkább. Ezen kívül a családban, a munkádban, és a párkapcsolatodban is őszintén meg tudod élni azt, ami most szívből jön belőled. Nyílsz, szeretsz, alkotsz, támogatsz, emelsz, ébredsz folyamatosan.
Ám én látom és érzem benned a szerelmes, érzéki nőt is. Még csíra, még kis magocska, beágyazódva a hűvös földbe, de közeleg a tavasz, és az első langyos napsugár.
Minden nő a lelke és a teste mélyén vágyik erre az első langyos napsugárra, amely előcsalogatja az első hajtásokat. Szerintem Te is vágyod ezt.
A magocska várja, szomjazza és éhezi a meleget, hogy kibonthassa és megmutathassa magát, önnön egyedi szépségét.
Sok-sok nőt láttam remegve félni a megmutatkozástól, a szerelembe és a gyönyörbe való felébredéstől, és mindegyik félő nő szemében, sóhajában, a félelemmel egy időben éreztem az erre való mérhetetlen vágyat is.
Félni, rettegni a láthatóvá válástól, a szépség megtestesítésétől, és egyszersmind iszonyatosan is akarni is ezt.
Minden Nő magában hordozza a megtestesülés ígéretét.
Minden Nő mélyen vágyik arra, hogy felébressze a beléje kódolt hatalmas és végtelen potenciált, szexuális, erotikus és érzelmi tekintetben egyaránt.
Az a sok nő, aki hozzám fordult, szinte kivétel nélkül azért jött, mert azt érezte, hogy kell még lennie benne valaminek, amitől az öröme valódibb, a gyönyöre időtlenebb, a hangja őszintébb, a mozdulatai pedig az övé, és nem kívülről rángatják, mint egy marionett bábút.
Ez a sok Nő mind felébreszteni akarta a benne alvó Csipkerózsikát, élővé, elevenné tenni a szunnyadó szépségét és erejét.
Mind az után sóvárgunk, hogy merjünk érezni újra, sebezhetővé lenni, és megadni magunkat a mindent elsöprő elemi szeretet erejének, és a szerelem mámorának.
Mind arra vágyunk, hogy ellenállhatatlan bizonyossággal megtestesítsük a Szépséget, az Elbűvölő Erőt, a kecsességet, a bájt, és együttérzést.
„Nem a külsőm az, amire a leginkább szeretnék figyelni” írod.
Ne is a külsődre figyelj Márti, hanem arra, ami a külsődet igazán átszellemítetté, igazán nőiessé, igazzá, széppé és ellenállhatatlanná teszi.
Mindezekhez a kulcs a megtestesülésed lesz.
Mindannyian tudjuk, hogy milyen az, amikor nem birtokoljuk a saját testünket, amikor nem érezzük a ciklusaink ritmusát. Rengetegen nőttünk fel úgy, hogy szépen lassan eltűntünk. Elszürkültünk. Testeink összeszorítódtak, és elhomályosodtak, mert megtanultuk elrejteni, összehúzni, szégyellni és eltakarni azt.
De ez nem mehet így tovább, és eljött az ideje annak, hogy meggyógyítsuk ezeket az árnyék részeket, amelyek visszatartottak minket!
Itt az ideje annak, hogy előbújjunk a homályból, kioldozódjunk a szorításból, a szégyen béklyójából, a rejtőzködésből. Itt az ideje annak, hogy kifejezzük azt az egyedi és különleges szépséget, erőt és kreativitást, ami bennünk lakozik, egészen a totális felszabadulás mámoráig!
Szükségünk van erre, szüksége van erre a bolygónak is, és szüksége van erre a lányainknak is, hogy minél több megtestesült gyönyörű és boldog nő éljen már ezen a Földön.
Ha ezeket a testi és lelki szorításokat kioldod magadból, akkor biztosan „te leszel” és a ”párod is téged találna meg”.
Igazából ennek a totális és örömteli megtestesültségnek kéne átsugároznia minden mozdulatunkat, és persze a fotóinkat is. Akkor nem lenne magamutogatás, és annyi üres glamour fotó, unalmas pózolás.
Viszont lenne rengeteg csodás és különleges megtestesült szépséges nő, fehérneműben, vagy anélkül, ülve, állva, fekve, ruhában, ruha nélkül-bárhogyan.
És akkor élveznénk ezeket a játékokat, a fotózkodást, a fehérnemű vásárlást, és te is élvezni fogod Márti szerintem.
Kifejezni, láthatóvá tenni, ajándékba adni a világunknak magunkat, mint megtestesült csodálatos istennőket, ez egy szépséges és ártatlan játék, amit érdemes játszania minden ébredő és felébredett nőnek.
Leveled végén azt kérdezed, hogy van-e benned ellenállás? Én inkább azt mondanám, hogy még van benned félelem, hogy láthatóvá tedd önmagad egyedi szépségét, és megtestesítsed azt a végtelen potenciált, ami benned van.
De azt is tudom, hogy nagyon vágysz is erre. A töprengés, a gondolkodás még ideig-óráig le tud beszélni arról, ami a lelked vágya, a benned ébredő Nő vágya, de csak ideig, óráig lesz képes erre.
Bízom benne, hogy meg fogod tenni, hogy megkeresed az alkalmat, vagy az alkalom talál meg téged.
Ne félj attól, hogy ha így teszel, akkor „utánzat” leszel. A kellő pillanatban, a feloldódás édes perceiben meg fognak születni a saját őszinte gesztusaid, mosolyod, tekinteted. Meg fogod álmodni a ruhád, a fehérneműt hozzá, a helyszínt és az embert is, aki megnyomja a gombot.
A lényeg, hogy ne fejből, hanem testből tedd! Lépj ki teljesen a homályból, és engedd, hogy belülről kifelé mozduljon benned az Istennő!
Küldd el a legjobb képet Márti!