Pár éve találkoztam először a Slow Sex fogalmával, a Karezza művészetével.
Azok a férfiak, nők és párok, akik a Karezzát csinálják, egyfajta művészetként gyakorolják a szexualitást.
Megadják az idejét, a módját az együttléteknek, nincsen semmi célorientáltság, az orgazmus pedig a találkozás egy lehetséges ajándéka, de nem végcélja.
A Karezzában elfelejtheted a fizikai intenzitást. Az intenzitás nem a testben, a mozdulatokban van, sokkal inkább az érzelmi átélésben, az odaadásban való elmerülésben.
A Karezzát nem a szenvedélyes akrobatika jellemzi, hanem a lágy ölelések, az összebújások, a ringatások, és a dédelgetések. Mindent elsöprő szenvedély helyett a meghitt bizalom, elfogadás és őszinteség vannak jelen.
Elvárások nélkül, az időtlenség dimenzióiba feloldódva fedezhetjük fel az apró részleteket, hajlatokat, és a hajlatokban megbúvó érzeteket.
A nyílegyenes célba érés helyett, finoman kanyargó, fennsíkokkal tűzdelt emelkedés.
A Karezzában résztvevő feleket nem a fizikai, nemi szervekben történő egyesülés vágya hajtja, hanem a lelki harmónia rezgéseiben való feloldódás, kiegyenlítődés és töltekezés.
Ilyen harmonikus állapotban lehetségessé válhat a saját önzőbb céljaink és vágyaink meghaladása, a birtoklás, a dominálás helyett egymás valódi megismerése, kölcsönös emelése.
Nekem az első perctől kezdve nagyon tetszett ez a Karezza, de mégis nagyon ritkán jött össze, hogy ilyen hosszú és időtlen intimitásban ringjak a kedvesemmel.
Tudtam, hogy van ilyen, ez megnyugtatott, de ki is tolódott az „egyszer majd eljön az ideje” távlatokba.
Ám ahogyan az lenni szokott, egyszer csak leesett a tantusz, hogy ha nem is karezzás rituáléként, de csináljuk ezt a Slow-t!
Lelassulunk, belassulunk, dédelgetünk, szeretünk egyéb intim tevékenységekben is, csak éppen nem neveztük nevén a gyereket eddig.
Pedig fontos lenne nevén nevezni, tudatosítani azokat a tevékenységeket, spontán rituálékat, amelyekkel valójában Slow Life-ot élünk.
Miért is fontos ez?
Mert a Slow Life, különösen az intim életben, azokat a pillanatokat jelentik, amikor Figyelmet, Jelenlétet, Törődést, Gondoskodást, Elfogadást adunk- első körben önmagunknak.
Ma már biztosan tudom, hogy a legértékesebb pillanatai az életemnek azok a pillanatok, amikor IDŐT SZÁNOK magamra.
Ehhez az időt szánáshoz, amiről most beszélek, nincsen szükségünk naptárra.
Ezeket az önmagammal való találkozásokat nem szükséges egyetlen nagy eseménybe sűríteni, pl. több órás karezzás szeretkezésbe, gyertyafényes érzéki masszázsba, hanem megtörténhet apróbb, többszöri, rövidebb módon is.
Nem arról az „én –időről” beszélek most, amikor a napi teendők közé kell betenni még egy kis csinálást, önmagunkért. És nem is arról, amikor bármit ki kéne húzni a teendőink listájáról, azért, hogy éppen ne csináljunk semmit, csak legyünk.
Az egyik legcsodálatosabb SLOW Life intim rituálé az, amikor
Beleszippantasz egy illatba:
Gondoltál valaha erre az egyszerű, megszokott cselekedetre úgy, mint egy mágikus tettre, ami varázsütésre a Jelen pillanatba, a Jelenlétbe visz? Az illat ugyanis elillan.
Ezért mondjuk azt is, hogy illóolaj. Beleszagolsz az üvegcsébe, és annyit kapsz belőle, amennyit beletettél.
Kíváncsi voltál annyira, hogy érezted az illatot? Figyeltél? Nyitott voltál? Képes voltál megragadni a pillanatot, az itt és most-ot?
Egy pillanatra megáll az idő. Csak egy pillanat ugyan, de minden másból kizökkenhetsz. Kiesel a felgyorsult rohanásból, a sodródásból, mert jön a STOP. Indul a Slow.
Lassíts, állj meg, élezd ki az érzékelésedet, figyelj, légy jelen, légy nyitott és érezz!
A palack szelleme megmutatja magát, az illat feltárul, és te annyit kapsz belőle, amennyire figyelni tudtál.
Az illat nem vár rád sokáig. Elillan.
„Jelen vagy?”-kérdezni.
„Ha igen, Akkor itt vagyok. Egy pillanatra, és utána elillanok.”
Aztán megint egy újabb esély, új szippantás.
Belassulsz, megállsz, és figyelsz. Szagolsz.
Újabb esély arra, hogy találkozz valamivel, találkozz magaddal, tanulj, tágulj, gyógyulj. Emlékezz, pihenj, frissülj…
Újabb és újabb stop tábla. Lassíts. Érezz, érzékelj, tudatosíts.
Ebben a szagolós Slow rituáléban még „csak” egy illattal találkoztál, a következőben már magaddal is.
Amikor beleszippantasz magadba:
Megesik, hogy elvarázsolódsz, és akarod őt újra és újra. Ugye, ismerős? Egy illatban is lehet veszni, egy illattal is szerelembe lehet emelkedni, lehet flörtölni, kalandozni, rövid és hosszabb távú viszonyt és kapcsolatot létesíteni.
Amikor beleszeretek egy illatba, akkor kis golyós üvegcsébe töltöm és naponta többször (sokszor) a bőrömre kenem.
A természetes illatok illat tartósság szempontjából nem úgy viselkednek, mint a szintetikus illatok (azok a parfümök, amiket parfümériákban lehet beszerezni). Ahogy mondtam, hamar elillanak…
Ez eleinte bosszantott. Kerestem azt a fajta „illat garanciát”, amit a szintetikus parfümöknél megszoktam.
Mert az régebben úgy volt, hogy reggel befújtam magam, és egész nap úsztam az illatfelhőben, és az is, aki belépett az aurámba.
Egyszer magamra tettem, az illat pedig tette a dolgát, működött magától, működött nélkülem is.
Nem úgy, mint ezek a „fránya” természetes illatok, botanikai parfümök- bosszankodtam, aztán pedig jött az Ébredésem.
Hoppá!
Köszönöm Istenem, hiszen nem más ez, mint Slow Life!
Olyan élet, amelyben ott lehetek. Olyan élet, olyan intimitás, amihez szükséges a figyelmem, a jelenlétem, az éberségem, az érzékenységem, és a gyengédségem is.
Le kellett jönnöm az „egyszer megszereztem, akkor ez majd működik magától” rutinomról (ami persze nem csak az intim olajokkal kapcsolatosan működött, hanem a párkapcsolatok világában is).
Az illóolajos kencémet, ha elillant a bőrömről, akkor újra fel szeretném kenni.
Ez azt jelenti, hogy újra találkozni szeretnék vele.
Ehhez megint lelassulok, megint magamra figyelek.
Megérzem, érzőn kiérzem, hogy hova kenném a testemen…
És amikor felkenem, akkor ezzel ismét adok egy csepp gyengédséget is önmagamnak.
Törődöm magammal, szeretem magam.
Lassítotok, és találkozhatok magammal.
Cseppnyi gyengéd szeretet önmagamnak.
Cseppnyi illat, cseppnyi szerelem.
Ezt az illatot nem tudom birtokolni.
De ha birtokolnám, lényegében el is veszíteném. Mert megszűnne ez a slow kapcsolódás köztünk, megszűnnének a kenegetések, a találkozások. Nem lenne több randi.
Ha nem lenne illékony, nem lenne Slow.
Ha nem illana el, nem vágynám újra.
Amikor újra vágyom és ismét találkozunk akkor már megint más minden egy kicsit.
Persze ismerős is, hiszen újra akartam, de ha éber vagyok, ha ellazult, akkor újabb és újabb rétegeit bonthatom ki az illat és a bőröm, az olaj összetevők és a feromonok furcsa elegyének.
Itt vagyok most, ebben a lassú érzéki táncban.
Pörgök ezerrel én is, de már hálás vagyok, hogy megállítanak ezek a pillanatok, amikor különféle- fajta szerelmes viszonyba kerülhetek az illatok révén önmagammal.
Régebben a nagy dolgokra vártam.
Nagy találkozásra, nagy munkára, nagy pénzre, autóra, sikerre, péniszre…
Most elegendőek ezek az illékony szerelmes pillanatok, újra és újra, kötetlen hűségben önmagammal.