Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy életre való, kedves férfi és nő.
Életük egy pontján megismerkedtek, szerelmesek lettek és egymáséi lettek.
A rákövetkező években szenvedélyek és szenvedések kimagasló pillanatai és hullámvölgyei váltották egymást.
Nevetés és könnyek, szerető ölelések és hideg elkülönülések, szavak nélküli meghitt összhang, és hangos veszekedések váltották egymást.
Hitvesi ágyukon hol forrón összegyűrt lepedő, hol csonthidegre fagyott vászon árválkodott némán.
Így is ment ez hosszú éveken át, a maga ritmusában, szinte már kiszámítható ciklikussággal.
Egy nap azonban az asszony és az ember, a férfi és a nő álmot láttak.
Meglátogatta őket a karácsony szerelmes angyala.
Egy éjszaka, pontban karácsony éjszakáján belopózott a szerelem angyala hűvös hálószobájukba, és a megfáradt lepedőre illatos virágszirmokat szórt.
A szirmok különleges és változatos illatokat árasztottak szét a szobában. Édes, buja, puha, bódító, visszafogott, rejtélyes és balzsamos illatok fonták körbe az alvó férfi és nő testét és lelkét.
Az illatokkal mesébe illő képek érkeztek. Az alvó pár, mint egy moziban lepergő filmen, úgy látták magukat levetni elhasznált, elkopott, toldozott foltozott gúnyáikat, és látták, ahogy csodálatos testű, ragyogó és mennyei szépségű szárnyas alakok finom, de határozott mozdulatokkal rájuk öltik Erosz, az isteni vágy királyi és királynői öltözetét.
Az öltözet értékes kelmékkel, igazgyöngyökkel és drágakövekkel ékesítette fel öntudatára ébredt lelküket, mely az isteni szerelem glóriájával koszorúzta meg halandó testüket.
Erosz angyalai az erotikus dicsfény trónjára ültette őket, majd a kórus egy merészen csengő himnuszba kezdett:
„Éljetek királyként és királynőként erotikus egységben!
Tartsatok igényt az erotikus erőtökre, ültessétek magatokat az erotikus dicsfény trónjára.
Álljatok egyenesen, öleljétek magatokhoz önbizalmatokat, és uralkodjatok szívbéli szenvedéllyel, felékesítve és felkenve, hogy képesek legyetek megadni önmagatokat, és izgalommal megtölteni vágyaitokat.”
Majd a férfihez szólt: „Királynőd fenségéhez méltó Királyként élj.”
Végül pedig a nőhöz fordult: „Válj Királyod vágyainak méltóságos Királynőjévé, aki képes felizgatni és ösztönözni Királya szégyenmentes és őrülten izzó szenvedélyét.”
Reggel a férfi és nő felébredtek, és tudták, hogy a különös éjjelt követően életük fordulópontra jutott.
A nő békésséget érzett szívében, testében pedig újra, sok-sok idő után ismét érezte a sejtelmesen, és mégis elemi erővel, víz szerűen áradó erőt. Szívét a tűz melege járta át. A tűz forrósága parázsként pihent szíve és ágyéka rejtekében, majd a lángok finom, kékeslilás csóvákban lobbantak fel szíve, majd egészen a hajszálak végeibe, hogy kitisztítsanak minden szenvedést, fájdalmat és neheztelést belőle.
Emlékezni kezdett önmagára, a nőre, aki benne szunnyadt, és szégyen nélkül nyilvánította meg az ölében kinyíló, majd felépülő gyönyört.
Emlékezni kezdett az önátadás gyönyörére. Az idő zsugori szorítása kioldódott belőle, ellazult a teste, és kinyújtózott a testében ficánkoló lelke.
Mélyen belélegezte a határtalanságot, és sokáig játszott ebben az édeni kertben.
Mint egy sellő, testének hajlataiban gyönyörködött, és simogatta őket.
A férfi arra ébredt, hogy ismét bízik önmagában.
Az éjszaka elvitte a kínzó aggodalmakat. Hitt és bízott önmagában.
Azon a reggelen úgy érezte, hogy uralja önmagát, és az ágyékában lévő oly ismerős érzéseket.
A forró szenvedély ismét felizott benne, de ezúttal minden más volt.
A lángokkal kiégett a közöny, a fáradtság tompasága.
Újra üdvözölhette a tetterőt.
Nyoma sem volt azon aggodalmának, hogy mindez kevés lesz, kicsi lesz, rövid lesz…
Többé nem félt kimutatni és kifejezni az érzéseit.
Levetette a háborúban viselt páncélzatát, mely valahogyan állandó viseletévé lett, és kedvesére nézett.
Közelebb merészkedett hozzá… Kíváncsiság ébredt a lelkében, és szerette volna újra felfedezni a nő lelkét és testének hajlatait.
Helyére került önbizalma folytán képesnek érezte magát arra, hogy kedvesét a végtelen örömben és gyönyörben tartsa.
Többé nem akart dominálni, és nem érzett hívást arra sem, hogy a legkülönfélébb módon kompenzálja szexuális bizonytalanságait.
Szeretkezni kezdtek Érosz angyalainak sugallataira.
Tetszett a mesém?
Igen, sok mindent párosíthatunk egy királyhoz és a királynőhöz, de talán a szexualitás és az erotika lesz az utolsó, ami az eszünkbe jut.
Pedig lelkünk és testünk mélyén mindannyian vágyjuk, hogy életünket érzéki egységben éljük, bőségben, fenségben, szeretetben, együttérzésben, méltósággal – az izgalom és vágy szűnni nem akaró fenségében.
Karácsonykor, amikor közelednek az Ünnepek, ez az archetípus, a király, és a királynő aktiválódik leginkább bennünk.
Az égi királyhoz és királynőhöz hasonlóan, mi is arra vágyunk, hogy hazaérkezzünk, felülemelkedjünk a mindennapok kihívásain, problémáin, lustaságain, és közönyén és beemeljük életünkbe az aktív fényt és szelíden lobogó melegséget, intenzitást.
Ünneplőbe öltöztetni a lelkünket, felhangolni a szíveinket, arra, hogy tiszta szívből éljünk, és azon legyünk, hogy oda adjuk magunkat életünk égi, szellemibb minőségeinek, és a testünket izzító tiszta vágynak.
Vajon létezik az erotikus dicsfény trónja, ahova az erős, magabiztos és bölcs király, és a fenséges, tiszta szívű, szépséges királynő ül?
Vajon felemelhetjük-e magunkat ebbe a világba, vajon van e bennünk ki-tartás, hit, nemesség, szenvedély ehhez?
Én hiszem, hogy a válasz: igen!
Ezen a karácsonyon kívánom, hogy Ámor nyila eltalálja a szíveinket, átütve kemény páncéljaink vértjeit. Kívánom, hogy ragadjon el bennünket a hév, hogy merjünk a lelkeinkből lelkesedni, szeretni, kapcsolódni, kíváncsivá lenni!
És kívánom, hogy a szenvedélyünk ne pusztítson, hanem építsen és tápláljon bennünket.