Ez az időszak a varázslatról szól, ezt keressük, erre éhes a lelkünk. A Varázslatra gyermekként még természetesen nyitottak voltunk, és milyen jó is volt, hogy legalább Karácsony idejére ezek a pillanatok valósággá lettek. Felcsengett a csengő hangja, mi pedig ámuló arcocskával, kinyílt, édes szájacskánkkal léptünk be a Mágikus Kertbe, a Karácsonyfa köré gyűlve.
Ma éjszaka viharos szél fújt nálunk. Kislányom lefekvéskor mellém bújt a nagy ágyba, és szempillantás alatt bealudt. Mire odanéztem, már javában aludt, megesett rajta a szívem, betakargattam, jóéjt puszit nyomtam a homlokára, és én is hamar elaludtam. Alig múlt éjfél, amikor arra ébredtem, hogy a szél egy viharosabban tombol, és éles hullámokban kapaszkodik bele az emeleti terasz árnyékolójába (miért is nem tekertem már be hamarabb!). Az ajtók nyikorogva horkantak fel minden egyes szélsüvítésre, hol itt, hol ott csapódott be valami, majd reccsent meg erőteljesen.
- Minden nyikorog! De félelmetes! – szólalt meg félálomban a kislányom, majd visszazuhant az álmába.
Egy ideig igyekeztem nem tudomást venni az éjszakai szélrohamról. – Majd elmúlik! – mondtam, és próbáltam volna tovább aludni.
De nem sikerült. Újra és újra megébresztett a ponyva rázkódó, csapkodó hangja, a nyikorgó ajtók és ablakok zenebonája.
Egy óra magasságában magamra dobtam egy plédet, és kimentem a teraszra, hogy betekerjem a ponyvát. Ahogy kinyitottam a terasz ajtaját megcsapott a kinti levegő friss illata, arcomba csapott a szél érintése. Az égbolt különös arcát mutatta, szürkén felkavarodottnak érzékeltem, ilyennek képzeltem egy hurrikán előtti égboltot korábban.
Finom izgalom futott át bennem. Hamar visszalibbentem a szobába. Kislányom megint megébredt, kicsit meg is ijedt az árnyékomtól, ahogyan a teraszról a szobába léptem, de hamar vissza aludt ismét.
Különös borzongással aludtam el. Reggel, iskolába menet az eget csodáltuk, a szél még mindig körbe táncolt minket, az ég pedig különös vöröses szürke árnyalattal itatódott át.
- Micsoda éjszaka volt, alig aludtunk- mondta a kislányom.
- Nem baj –válaszoltam- nem kell mindig aludni. Ezen az éjen a Varázslat érkezett meg hozzánk.
- A Varázslat? – kérdezett vissza a kislány.
- Naná! Hát nem emlékszel, Mary Poppins is az északi széllel érkezett meg, nem?
Rövid csend következett, majd azt válaszolta:
- De ez nagy szél volt.
- Igen, mert a nagy Varázslatok nagy széllel érkeznek-feleltem.
Úgy látszik ez elegendő volt a lelkének, mert többet nem kérdezett.
Hamarosan a suliba értünk, a szél még hullámzón az oldalunkba bökött, mikor elköszöntünk.
Ez a Varázslat minden évben megérkezik.
Idén valahogyan nagyon szépen rúgta be az ajtót ezzel az éjszakai szélviharral.
December közepén megérkezik a Levegő Úrnője, hogy hideg, friss kezével átadja nekünk a csend ajándékát, és hűvös könnyedséggel bevezessen bennünket az Álmok földjére.
Egyik kedvencem, a „Csokoládé” című film, ebben pedig a film nyitó képei. Mennyire szeretem amikor Juliette Binoche és lánya piros pelerinjükben, hatalmas szélviharban érkeznek meg a kisvárosba, ahol életük, és a kisváros életének csodálatos átalakulása veszi kezdetét. Ebben a történetben is az északi szél szimbolizálja a Varázslat jöttét.
Szeretem a varázslatot.
Még az intimitásban is meg van a varázslat helye és létjogosultsága.
Sokan hiszik, hogy az intimitás, a szexualitás az valami olyan dolog, ami magától megy, kizárólag szerencse, a partnerek és egyéni rátermettség függvénye. Én ezt már régóta máshogyan gondolom.
Abban hiszek, hogy a szexuális készségek elsajátíthatók, tehát abban, hogy a szexualitást ugyanúgy meg lehet tanulni, mint bármi mást, hangszeren játszani, nyelvet beszélni, autót vezetni.
A tudatos szexualitásnak és megvannak a fortélyai, szabályai, a szexuális készségeket is lehet gyakorolni, ugyan úgy mint szolmizálni, vagy a zongora billentyűin játszani.
Az intim tanulást azonban nem valamiféle száraz magolásnak képzeljük, mert ITT is lehet varázsolni, itt is működhet a mágia.
Létezik három varászszó, amelyet ha kellő komolysággal mondunk ki, majd CSINÁLJUK is, akkor varázsütésre képesek leszünk nagyon rövid időn belül a testünkbe érkezni, az elménk felszínes káoszából, a testbe vonódni.
Minőségi intimitás és szexuális élmény a saját tapasztalataim alapján csak a teljes test bekapcsolásával lehetséges, ehhez pedig alap, hogy a testünkbe legyünk.
Amikor a gondolatainktól visszatalálunk a testünkbe, akkor tulajdonképpen a jelenbe is érkezünk. A múlton és a jövőn való aggódáson és agyaláson túl, a test a jelent képviseli. Amikor a testembe vagyok, akkor az itt és most -ban vagyok.
De hogyan lehet kiszabadulni a gondolatok körforgásából, hogyan lehetséges leállítani az agyalást és érezni, ami a testemben van? Hogyan lehet a testemmel kapcsolódni?
Nos, igen, ez lenne az a bizonyos varázslat!
Semmi más nem kell hozzá, csak annyi, hogy lélegezz, merj hangot adni, majd mozdulj meg!
Ha jó pár perc hosszan semmi másra nem figyelsz, csak arra, hogy lélegezz, hangot adj, és belemozdulj, varázsütésre a testedben leszel, varázsütésre kiszabadulsz a fejedből, varázsütésre semmi más nem számít majd, mint az Itt és Most időtlensége!
Az emberek éhesek a varázslatra, de sokszor azt gondolják, csak a jeles napok tartogatnak ilyet, és azt, hogy ennek naptári ideje van.
Pedig a Varázslat váratlan érkezik, olykor az északi széllel, olykor egy sóhajjal, mely a tested igazságába repít, egyenesen a vágyad mélyére.
A Varázslat felráz az álmodból, a maga különös módján jelt ad, hogy ébredj, és légy éber!
Most tehát a Varázslat ideje van, és tudd, hogy eljött az idő a varázslásra is!
Eljött az Idő! Indulás van! A varázslat a testedbe hív, te pedig csak követed lélegzeten, sóhajon és mozdulatokon át, egészen az eltemetett vágyak földjére, és azon is túl, míg fel nem tárul az Új Világba nyíló kapu.
Kezdj el Te is igaz vágyaid szerint varázsolni!